Csapody Balázs

Csapody Balázs: Minden kategóriában a legjobbat kell nyújtani

Interjúsorozatunkban a Magyar Turisztikai Szövetség (MTSZ) kurátorai válaszolnak kérdéseinkre. Válaszaikból, reményeink szerint, kirajzolódik, mit várhat a turisztikai szakma a „szövetségek szövetségének” megalakulásától, a legnagyobb befolyással bíró szakemberek összefogásától.

Most Csapody Balázst, a Pannon Gasztronómiai Akadémia elnökét kérdeztük.

Mit vár 2018-ban a magyar gasztronómiától?

Idén már eddig is komoly eredményeket értünk el, és ezek folytatását várom. Nagyon sikeres volt a Michelin Guide Gála budapesti megrendezése, vagy júniusban a Bocuse d’Or Europe versenyen való szereplésünk. Mind belföldön, mind külföldön eredményesen mutattuk be a hazai gasztronómiát, alapanyagainkat, borainkat.

Bízom benne, hogy komoly változás indul el a szakmai oktatás területén. Ez mindenképpen szükséges, mert nagy lemaradásban vagyunk. Komoly gondok vannak a tanmenettel, a gyakorlati helyek kiválasztása terén, valamint az ottani tanítás, a gyakorlati munkák során. Ez a mostani helyzetben életbevágó, mivel új szelek kell, hogy fújjanak. Minden vállalkozásnak ki kell nevelnie a saját utánpótlását, a jövőbeni munkaerejét. Ehhez azonban mindenkinek más hozzáállást kell tanúsítania: az iskoláknak, a gyakorlati helyeknek és a kamarának is.

Azt is várom, hogy folytatódik a szakmai munka minőségének javulása. Érződik, hogy egyre több a vendég, akiket nagyon meg kell becsülni, és minden kategóriában a legjobbat kell nyújtani, legyen az egy kockás abroszos kisvendéglő, egy strandbüfé vagy a legmagasabb színvonalú étterem!

Hogyan alakulhat Magyarország turizmusa 2020-ig?

Fejlődés lesz a vendégek számában, a tartózkodási időben és a költésben egyaránt. Ehhez azonban szükségesek a folyamatos fejlesztések, beruházások, sok jó programra, rendezvényre lesz szükség. Optimista vagyok, mert jók az eddigi számok, és az előrejelzések is biztatóak. Látszik, hogy a Balatonnál is megindult valami. Kezd elfelejtődni az a téves szemlélet, hogy a Balaton csak nyári desztináció, hosszabbodik a szezon, más időszakok is keresetté válnak. Egyre erősebb a bor- és gasztronómiai turizmus, a sportturizmus, az aktív kikapcsolódást keresők száma növekszik.

Melyek lehetnek a magyar turizmus számára a legnagyobb kihívások, és mik lehetnek a legfontosabb versenyelőnyeink?

Versenyelőnyünk a csodálatos hazánk, a táj, városaink szépsége. Jók vagyunk ár-érték arányban, javul a szállások minősége, a gasztronómiai választék és színvonal. Fontos, hogy mindenhol mindenki barátságos, vendégszerető legyen mind a belföldi, mind a külföldi vendégekkel.

Kihívás azonban a munkaerőhelyzet, amit sürgősen kezelni kell, és lehet is, de ez ügyben is koncepcióváltásra van szükség.

Mit vár a Magyar Turisztikai Szövetség színre lépésétől?

Az MTSZ egy nagyon erős szervezet, amely a komoly összefogás szándékával jött létre. Tenni akaró, jó szakemberek alkotják, akiknek szívügye a saját szakmája, a turizmus fejlesztése. Nagy terveink vannak, és jó partner ebben a Magyar Turisztikai Ügynökség. Együtt képesek leszünk elérni céljainkat, és a hazai turizmus, vendéglátás komoly tényező lesz Európa turizmusában.  Ha ez megvalósul, akkor a turizmus hosszú távon a gazdaság egyik húzóágazatává válhat.