BUD CB: nonprofit szolgáltató a budapesti MICE-turizmusért

Budapest mint MICE-brand erősítése lett az a közös cél, amelynek érdekében a napokban a turizmus öt meghatározó állami, fővárosi és szakmai szervezete stratégiai keretmegállapodást írt alá. Az ide vezető útról beszélt Princziger Péter MTSZA-elnök a Trend FM-nek.

A Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány (MTSZA) elnöke a riportban felidézte: az MTSZA azért jött létre 2017-ben, hogy szakmai szolgáltatásokat nyújtson az ágazat szereplői számára. Az idén tavasszal útjára indított Budapest Convention Bureau (BUD CB) az alapítvány egyik „szolgáltatása” a szakmának.

Kitér arra is, hogy hosszú távon a BUD CB-t valamennyi érdekelt szereplő pénzügyi hozzájárulásából, egy többcsatornás finanszírozási modellben lehet fenntartani: részben a meeting industryban érdekelt vállalkozók arányos befizetéseiből, részben pedig a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a főváros támogatásaival, illetve pénzben kifejezhető értékű szolgáltatásaikkal. Hozzátette: 2020-ban és 2021-ben ez még biztosan nem aktuális, egyelőre, amíg a piac erőre nem kap, mind a szervezeti építkezés, mind a szakmai fejlesztés forrásait az MTSZA biztosítja.”Nem egy újabb rendezvény- vagy konferenciaszervező cég, és nem is desztinációmenedzsment-szervezet, hanem egy üzletszerző, közvetítő, koordináló szereplő a maguknak helyszínt kereső események és a fogadó desztináció, Budapest szolgáltatói között” – tisztázta a Budapest Convention Bureau szerepét Princzinger Péter. Bár a fővárosra koncentrálnak, hiszen a külföldi rendezvénymegrendelések háromnegyede itt realizálódik, ha igény mutatkozik rá, segíteni fognak a vidéki nagyvárosok üzleti turizmusának fellendítésében is – tette hozzá.

Mintegy másfél éves, tervszerű előkészítő munka eredményeként írta alá október 2-án a Magyar Turisztikai Ügynökség, Budapest Főváros Önkormányzata, a Budapest Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK), a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány, valamint a Magyar Kongresszusi Iroda azt az ötoldalú stratégiai keretmegállapodást, amelyben a felek öt évre elkötelezték magukat az üzleti turizmus érdekében történő együttműködés iránt. Mint a neve is mutatja, ez a megállapodás a kereteket vázolja fel, amit a BUD CB éves üzleti tervei, illetve BFTK (új nevén Budapest Brand Zrt.) és a BUD CB között évről évre létrejövő megállapodások töltenek meg konkrét tartalommal – fejtette ki az elnök.

A Trend FM-en elhangzott interjút (2 részben) itt hallgathatja meg: